
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Lapjai / lapélei foltosak
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ismét azzal a furcsa tánccal álmodtam az éjjel... Különös, történés nélküli, kellemes álom volt, amelynek az íze, hangulata édes-bús dallamként kísér egész nap, mint valami távolról hallatszó, halk hegedűszó. Mintha egy árnyalakkal táncoltam volna, - de egymás felé tett félő, imbolygó lépteink nem találtak közös ritmusra. Homályban volt az arca, de úgy vélem, hogy női alak volt, akiről éreztem, hogy időtlen időktől összefonódott a sorsunk. Ugyanazt a zenét hallottuk, de amikor én jobbra léptem, ő átsiklott a másik irányba, majd fordítva tettük ugyanezt a bizarr mozdulat-sort, mintha csak egymás érintésétől menekültünk volna. Az elmúlt időkben gyakran álmodtam ugyanezt, s utána napokig lappangott bennem az az „édes-bús dallamhoz" hasonló, békés hangulat. Ma annyira a birtokába vett, mintha a lelkem egy része ott maradt volna az álmomban. Az imént leültem a kandallóm elé, s hosszan néztem az ősfenyőim ágai mögött aranyló, lenyugvó napot. Hosszú ideje már ezek számomra a napjaim legszebb pillanatai. Áldott percek ezek, amikor eltávolodom a hétköznapoktól, megállni látszik az idő, megtelítkezem a csenddel és betölt a tó felől áradó üde, friss víz illat. Rövidesen teljesen elolvad a nap folyékony aranya és eljön az az idő, amit Polcz Alaine, a nem rég elhunyt thanatológus-író „kék órának" nevez utolsó könyvében, amelyben az élettől búcsúzik. „Csodálatos a kékség... " - írja, - „ahogyan a nappal átlép az éjszakába, vagy az éjszaka a nappalba".
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633757079 |
|---|---|
| Kiadó: | Anno Kiadó |
| Kiadás éve: | 2011 |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 199 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Paratudományok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.