
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
108
hűségpont
Hogy működik az alku?
Passuth László szinte halála percéig dolgozott utolsó befejezett művén, a 17. század egyik érdekes személyiségének életét feldolgozó történeten. Arról, hogy Anselmus, az egykor ismert, legalábbis a spanyol birodalomban ismert palermói alkirály, majd trinitárius szerzetes élt, mindössze egy 1629-ből származó újsághírből tudunk. Nem véletlen, hogy ez a férfiú, aki hatalmat és dicsőséget odahagyva egyszer csak szerzetesnek állt, hogy ez az ember és tettének belső rugói izgatták az írót. De nem csupán Anselmus sorsfordulása izgatta, hanem maga a kor, a spanyol világbirodalom óceánon inneni és túli története is foglalkoztatta, és nyilvánvalóan érdekelte a regényben megelevenedő táj, Észak-Afrika, ahol Anselmus a pogány fogságba esett keresztények kiváltásával foglalkozott. A vidéket maga az író is bejárta. A regény előterében 17. századi kalóztörténet áll: észak-afrikai kalózok meglepik egy francia főnemes birtokát, s a kincsekkel, személyzettel együtt elhurcolják Alaine-t, a grófkisasszonyt is. Ha sikerül eljutniuk Isztambulba, a lány a szultán háremébe kerül, s onnan élve többé nem jut ki. Anselmus Alaine megszabadításáért indul harcba, s a kalandok során szenvedélyes szerelem ébred benne a lány iránt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631523314 |
|---|---|
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1983 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Borítótervezők: | Jánosa István |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 242 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről