Anthologia humana

Aki ezt a könyvet kezébe veszi, önkéntelenül azt kérdezi, vajon ezalatt az ötezer év alatt észrevehető-e az a fejlődés vagy haladás, amelyről annyit beszélnek? Vagy igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy haladás nincs, az emberiség mindig egy helyben állt és örökké egy helyben fog maradni. Az olvasó a könyv első átlapozása közben azt a határozott benyomást fogja nyerni, hogy semmiféle haladásról nem lehet beszélni. Négyezer-ötszáz évvel ezelőtt írta Egyiptomban valaki névtelen „Az életunt panaszait”, de valaki más tegnap is írhatta volna. Formában pedig? A Su-king formája modern, sokkal modernebb, mint a tegnap élt, bizonyos tekintetben archaikus Walt Whitman. Az emberi lét nagy témái nem változtak. Mindig ugyanarról volt szó: Lao-cenél, Órigenésznél, Eckehart mesternél, Emersonnál. Az emberiséget éppen az teszi, hogy létének minden témája örök… A könyv nem regény, amely az elején kezdődik és a végén befejeződik, hanem minden mondatával újra kezdődik és újra befejeződik. Éppen ezért a könyv lapozni való, és ott kell kezdeni, ahol kinyílik. Nem ajánlatos belőle három lapnál többet egyfolytában olvasni, de feltétlenül minden nap legalább egy mondattal foglalkozni kell. A legalkalmasabb idő erre a kora reggel vagy a késő este. A könyv szövegei ugyanis nem vaktában idézett szép részletek, még csak nem is bölcs tanítások, hanem meditációs objektumok… Ez a könyv a bölcsesség iskolájában az első elemi osztály tankönyve. A legelső lépés abban az irányban, amelyet a könyv szerzői járnak. Az első lépés felismerni a felszín átkozott történetének örök értelmetlen zűrzavara mögött és alatt az áldott történet végső célját: emberré lenni. Felismerni, hogy végül is semmi de semmi bennünket tökéletesen ki nem elégít, sem érzéki gyönyör, sem gazdagság, sem hírnév, sem hatalom, hanem csak ez az egy: végre, végül, embernek lenni.

Mutass kevesebbet