Apokrif iratok

Bényei ​Tamás könyve a kortárs világirodalom egyik legizgalmasabb jelenségével, a gyakran emlegetett, ám fogalmi szempontból mégis homályos „mágikus realizmussal” foglalkozik. A kifejezés hallatán talán az égből aláhulló virágok, talán a Macondo falvát elborító pillangófelhők, talán a sírón túlról hazalátogató rokonok, talán a Száz év magány és még néhány dél-amerikai regény jut eszünkbe. Bényei Tamás monográfiája azonban túllép mind a mágikus realizmus „csodálatosként”, természetfölöttiként való értelmezésén, mind a jelenség valamely földrajzi-kulturális régióhoz való automatikus hozzárendelésén; a mágikus realizmust nemzetközi írásmódként, a posztmodern regénynyelv egyik legfontosabb részbeszédeként határozza meg. Elemzésében a „mágikus realizmus” kifejezés gazdag és ellentmondásos jelentéseit játékba hozva tesz kísérletet egy olyan értelmezői nyelv létrehozására, amelyen García Márquez, Grass és Rushdie regényei megszólíthatóvá válnak: a „mágikus” jelző egyrészt az írásmód képiségének, retorikai és elbeszéléstechnikai sajátosságainak metaforikus megnevezése, másrészt az írásmód által sugallt létértelmezési mód meghatározása. A kritikatörténeti és elméleti bevezetést követően Bényei Tamás öt meghatározó, kortárs klasszikussá vált mágikus realista regény (García Márquez: Száz év magány, Toni Morrison: Salamon-ének, Rushdie: Az éjfél gyermekei, Angela Carter: Esték a cirkuszban, Graham Swift: Lápvilág) részletes elemzésével teszi próbára elméleti előfeltevéseit. Bényei Tamás 1966-ban született; a KLTE Angol Irodalmi Tanszékén tanít. Eddigi könyve: Esendő szörnyeink (1993).

Mutass kevesebbet