Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Áprily Lajos alkotásai és vallomásai tükrében

Áprily Lajos - Győri János - Régikönyvek
(0 vélemény)

A ​XX. századi magyar líra egyik legnépszerűbb és legvonzóbb egyénisége Áprily Lajos, kinek életútját alkotásai és vallomásai tükrében ez a kötet bemutatja, „annak a csodálatosan termékeny lustrumnak szülötte – írta róla néhány évvel ezelőtt a magyar kritika great old man-je, Benedek Marcell – , amely oly lírikusok születési évét foglalja magában, mint Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Füst Milán… Különösképpen csupa poéta doctus, a távoli Erdélyből ideszakadt Áprilyval együtt… Nemcsak tehetségük, doctus voltuk is segítette őket: az intellektus, a mélyen magukba szívott és tudatosan feldolgozott kultúra”. S ez tette lehetővé Áprily számára is, hogy lírájában szintézist teremtsen magyarság és európaiság között. A költészet égtájainak ismeretével együtt jár, hogy Áprilyt csakúgy megérintette Csokonai zeneisége, Vajda János „tömör mélabúja”, Reviczky „édes mérge” vagy Ady szimbolizmusa és Kosztolányi formaművészete, mint Lenau és Turgenyev természetlátása, Stefan George tömörítő módszere, s élete utolsó évtizedeinek szeretett versformájához, a négysoroshoz Francis Jammes olvasása közben kapott kedvet. Tanult az impresszionizmus és szimbolizmus nyugati és magyar képviselőitől, tanult a görögöktől, de sem formai, sem a tartalmi hatások nem némították el, nem változtatták meg, hanem felszabadították azt a belső zenét, mely összetéveszthetetlenül az övé.

Sorozatcím:
Arcok és Vallomások
Borító tervezők:
Csillag Vera
Kiadó:
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve:
1970
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Második kiadás
Nyomda:
Athenaeum
Nyomtatott példányszám:
16.000 darab
Kötés típusa:
ragasztott karton
Terjedelem:
193 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.50cm, Magasság: 18.50cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
Rapsonnétól Persephonéig
Források és forrásvidékek 5
"Vonzások és választások" 30
Reményvesztettség és megszólalás 50
Néma lázadás 70
Mély, tompa hang 94
Ábel füstje 112
Jelentés a völgyből 129
A kor falára
Időélmény és halálközelség 149
Kor és alkat 162
Hagyomány és eredetiség 177
Epilógus 185
Életrajzi adatok 187
Áprily Lajos művei 191
Az idézett kritikák, cikkek és tanulmányok jegyzéke 193

Győri János

1976 -
Győri János (Komló, 1976. szeptember 10. – ) válogatott labdarúgó, hátvéd.

Győri János  további könyvei

40%
Hűségpont:
 
50%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1965
Antikvár könyv
1 100 Ft 550 Ft
50%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1974
Antikvár könyv
1 500 Ft 750 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...