Bejelentkezés / Regisztráció
Részletes kereső
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
28
hűségpont
Hogy működik az alku?
Tisztelt Olvasó! Idén először hazánkban is megrendezték az "Arany szakácssapka" versenyt. Ezzel együtt már öt világrész 19 országában honosodott meg a rendezvény, amelynek célja mindenütt az egészséges étkezési kultúra terjesztése. A versenyt a Magyar Szakácsok és Cukrászok Országos Szövetsége, az Atrium Hyatt Szálloda, a budapesti Ecseri úti vendéglátó-ipari szakközép- és szakmunkásképző iskola, és a Képes Újság 1988 tavaszán hirdette meg. Két közétkeztetésben és két idegenforgalmi vendéglátásban hasznosítható menü beküldését kérték a rendezők. A közétkeztetési kategóriában három fogáshoz 26 forintért lehetett nyersanyagokat felhasználni, az idegenforgalmiban négy fogáshoz 120 forintért. Csak olyan szakácsok jelentkezését fogadták el, akik legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Ez a verseny beilleszkedik az egészségmegőrzés társadalmi programjába, amit a kormány a közelmúltban fogadott el. A programban szerepel az egészséges táplálkozás igénye is hazánkban ugyanis a főzési hagyományok, étkezési szokások sajnos nem kedveznek a korszerű táplálkozásnak. Az "Arany szakácssapka" verseny ezeket a szokásokat kívánja lassan, de módszeresen kedvező irányban megváltoztatni. A rendezők tekintetbe veszik azt is, hogy az emberek étrendjét befolyásolják anyagi lehetőségeik és az élelmiszerek kínálata is.
Mutass kevesebbet
Sorozatcím: | Képes Újság Kiskönyvtára |
---|---|
Kiadó: | Hírlapkiadó |
Kiadás éve: | 1988 |
Kiadás helye: | Budapest |
Nyomda: | Szikra Lapnyomda |
Kötés típusa: | ragasztott papír |
Terjedelem: | 172 |
Nyelv: | magyar |
Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 22.00 cm |
Kategória: | Háztartástan / Konyhaművészet, Szakácsművészet |
Ajánlja ismerőseinek is!
Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!
Megnézem a tartalomjegyzéket!
Szerzőfigyelő
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Ajánló írásához kérjük, jelentkezzen be!
1045 Bp. Istvántelki út 10-12.
Telefon: +36 1 443-3460
Hétfőtől - péntekig 8 óra 30 perctől 17 óráig.
1053 Bp, Múzeum körút 39.
Telefon: +36 1 443-3461
Hétfőtől - péntekig 10 órától 18 óráig
szombaton zárva.
Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételeiérvényesek.