
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Partner
Lapélei foltosak.
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
400
hűségpont
Hogy működik az alku?
Prózaírói életműve idestova három évtizede, 1973-ban elkezdődött legjelentősebb vállalkozásának utolsó állomásához érkezett el az Aranyat talált című regényével a nemrég elhunyt Gion Nándor, A Virágos katona (1973), Rózsaméz (1976), majd az Osiris Kiadó gondozásában megjelent Ez a nap a miénk {1997) után ez a kötet utolsó a sorban, s azoknak az éveknek az emberi sorsokba ágyazott történetét, légkörét jeleníti meg a bácskai magyarok életében, amikor Tito „láncos kutyává" változott, s mindezt egy fordulatos és sok humorral, olykor véres humorral és iróniával átitatott kémtörténet keretében. Az ironikus hangvétel mögött a kegyetlen realista szemléletnek a nézőpontja határozza meg a regény, s az egész regényfolyam lényegi mondandóját, s teszi baljós csengésűvé a regény címét is, hiszen milyen aranyat találhatnak ebben a történelmi élethelyzetben, predesztinációban élő kisemberei a Gion-regényvilágnak? Az élet bácskai magyar útjának ez a rossz történelmi és emberi, kisemberi sorsokat kényszerűen formáló determinációja a 19. század utolsó harmadától kezdve megszakítatlanul jellemzi azt a világot, amelyet az új kötettel tetralógiává szélesülő regényfolyam ábrázol, Gion hattyúdala nem egyszerűen történelmi illusztráció, hanem az írásban újraélt és továbbélt élet magas esztétikai szintű, rendkívül szuggesztív megjelenítése a papíron.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963389350X |
|---|---|
| Kiadó: | Osiris |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | ETO-Print Kft |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 203 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről