
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Ennek a könyvnek ez a negyedik kiadása. Először 1962-ben jelent meg, azóta több mint százötvenezer példányban fogyott el. Amikor értesültem arról, hogy új kiadást tervez a Móra Kiadó, természetesen újra elolvastam a több mint negyven éves írást. S ahogy elmerültem Burián Ágnes - már-már általam is elfeledett - történetébe, egyszerre rádöbbentem: én a mai olvasó szemével nézve tulajdonképpen történelmi regényt tartok a kezemben. Pedig, amikor írtam, még "mai tárgyú" volt. Negyven év nagy idő. Mennyi minden változott azóta körülöttünk. Az akkori Budapesten még villamos is járt a Rákóczi úton, másutt volt a HÉV végállomása, nem épült még meg a metró, kevés családnak volt autója, televíziója, nem ismertük a videót, a komputert, az internetet, a mobiltelefont, nem jártunk diszkóba, és a fiatalok nem küldözgettek egymásnak SMS-eket. De vajon belül is mások voltunk? Másképp szerettünk, öltöztünk, bánkódtunk, szégyenkeztünk, lázadoztunk, csalódtunk, álmodoztunk? Másképp kerestünk barátokat, másképp éreztünk féltékenységet, szánalmat, megbánást? Mindezt a mai olvasónak kell eldöntenie. Aki elolvasta Burián Ágnes tizenkilenc éves pesti lány történetét, talán kicsit más szemmel nézi majd a mai idősebb generációt. Talán meglátja saját nagyszüleiben vagy az utcán szembejövő hatvanas nénikben a hajdani szőke, barna, fekete lányokat, akik éppen úgy voltak fiatalok, mint most ő. S talán kicsit magára ismer bennük. Ennek örülnék. Janikovszky Éva
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631178242 |
|---|---|
| Kiadó: | Móra Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 5. |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Rt. |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 287 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről