Aranysárkány

Részlet a könyvből A pisztoly eldördült. Egy diák, ki a futó mögött foglalt helyet a mésszel írt vonalnál, az ég felé tartotta a csövet, s bámulta a füstfelhőcskét, mely nem mindjárt oszlott el a hajnali levegőben. A másik, mihelyt megpillantotta a lángot, elindította a versenyórát. De nem állhatta meg, hogy el ne kiáltsa magát: - Rajta! Vili már futott. A start tökéletes volt. Úgy ugrott ki, mint a párduc, egyenletesen, minden megtorpanás nélkül emelkedett a magasba, s pár pillanat múlva teljes iramban rohant a cél felé. Szemében vágtattak a rétek. Szöges cipője karmolta a talajt. Fejét, melyet cigányos haj vert, hátravetette, s arcát eltorzította, csikorgó erőfeszítéssel. A föld dobogott. Mikor a pálya felén lehetett, az, aki az órát figyelte, még egyszer üvöltött: - Hajrá! Most már hunyt szemmel, öntudatlanul robogott előre. Úgy tetszett, hogy egy másodperc alatt tette meg a hátralevő utat. Tárt karokkal, szárnyalva szédült be a célhoz, s mellkasa máris elszakította a rózsaszín papírszalagot, melyet két osztálytársa feszített ki. A célbíró ekkor lerögzítette a versenyóra nagymutatóját, mely kényelmesen sétált a számlapon. Torkaszakadtából ordította az eredményt, hogy a gyöpön lévő érdeklődők, a sportegylet tagjai is meghallhassák.

Mutass kevesebbet