Arccal az osztály felé

Bezerédj Zoltán az emigrációt megelőzően hét esztendeig tanárkodott, így jegyzetei, naplója a „szovjetizált" Magyarországnak annyira éles és pontos ujjlenyomata, éppen a „szocialista átnevelés" kérdésében, amihez hasonlót talán csak Karinthy tudott volna írni A filmkockák, amelyeket Bezerédj erről a görbe világról elénk tár, szívderítőén - és szívelszorítóan - elevenek, változatosak, színesek s főképp hitelesek. Minden sor él, minden élmény friss, minden epizód kitapinthatóan valódi, és a tudományos értekezéseknél is többet, meggyőzőbbet, elhitető erejűbbet mond a „szocreál pedagógiának" nemcsak a módszeréről, hanem annak teljes bukásáról és csődjéről is. Hogy a gyorstalpalón képzett „tanárnak" morzsányi tekintélye, súlya sem volt növendékei szemében, sokszor hallottuk - de ahogy Bezerédj leírja egy-egy óráját, a srácok cinikus viselkedését, feleleteiket, az a természetesen áradó, száraz, fanyar, tehetetlenségébe belekeseredett és belefásult humornak olyan csúcsfoka, amin hahotázna az olvasó - és hahotázik is ha nem lenne ennek a „szocialista öntudatú új embertípusnak" egész lényege, egész világa oly szomorú Riportszerűen könnyed hang, a sorok közé rejtett fölényes gúny és kritika, a szellemes megjegyzések, a groteszknél groteszkebb alakokat egy-egy jelzővel is még élesebben megvilágító jellemzés, a fejük tetejére állított emberek és helyzetek, s az írói bravúr méltó magyarázata annak, hogy miért nyert több díjat külföldön ez az eredetileg 1960-ban Münchenben megjelent kötet (Amerikai Magyar Kiadó, Vörösmarty Irodalmi Kör). Egy újabb irodalmi érték tér haza...

Mutass kevesebbet