Árnyas utcai szép napok (dedikált)

Kilépve a redakció ajtaján, nyelvünk lila színre vált, orrunk csatornáiból zöld patakocska csordogál. Az oldaltáskából előkerül a kabát: krúdys, forralt boros, kandalló mellett olvasgatós idők jönnek. A messziségben: alvó kék erdők. Hideglelős, kurta napok elé nézünk. A tótok fővárosa és Gyula közt ingázunk, heti két alkalommal, elég is ennyi, vagy ahogy a bölcs (Attila) fogalmaz: semmit se túlságosan. A 44-es főút farvizén, akár egy megvert sereg, leszegett fejjel szédeleg a mattsárga kukoricatábla. A tarlók bús düledékein varjak tanyáznak. Egy kanyarban horgásztavat ás portáján a tehetős gazda, mutogatok boldogan, de Attila lepisszeg: sírhely. A busz hátuljában valaki hisztérikusan felnevet. A húskombinát széles futballpályáját üzletközpont nőtte be, alatta, a mélyben, öregfiúk melegítenek, pacalmeccs sörrel; a benzinkutat elhagyva még hallom, ahogy nagyapám kétcsíkos melegítőben fújja a sípot, arca ezüstös suhanás. Előtte Attila, Roli, Zolika és ki egykor én voltam, szánkban vattacukor: unokák, hülyegyerekek.

Mutass kevesebbet