
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az árnyék, a főhős Derhány György múltja, amely mindenhová követi. Derhány ugyanis az első világháború után hazatérve, erős felindulásában megölte kikapós feleségét, s ezért tizennégy esztendőt kapott. Szabadulása pillanatában ismeri meg az olvasó ezt az elesett, "célszerű szegényember"t, akinek élete olyan átlátszó lenne, mint az üveg, ha ezt a gyilkosságot el nem követi. Hová mehetett az ilyen priuszos ember a két háború közötti Magyarországon? Szolgálatba áll egy korcsmárosnál, majd egy öregembernél, később a falu csordása lesz, egy nagygazdánál béreskedik - de mindenhobnnan el kell mennie, mert különböző véletlenek, felismerések révén kitudódik múltja. Végül Magdihoz, egy özvegy menyecskéhez kerül, s már-már innen is odább kell állnia, de az asszony szerelme erősebbnek bizonyul a gyilkostól való borzadásnál. Így találja meg Derhány helyét a világban s boldogságát is, oly sok évi hányattatás, szenvedés után. Sásdi Sándor érzékletesen mutatja be a dunántúli falvak, kisvárosok jellegzetes alakjait, álszent, törtető, vagyonéhes figuráit s köztük egy bűnéért vezekelt, tiszta, egyszerű ember hányódtatását.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1972 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második, átdolgozott kiadás |
| Nyomda: | Pécsi Szikra Nyomda |
| Illusztrátorok: | Balla Demeter |
| Borítótervezők: | Pap Klára |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 321 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.