
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 6 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy a mi utódaink közül valaki valamely időben ezen rendelkezéseink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevélnek erejénél fogva, mind a püspököknek, mind a többi jobbágyoknak és országaink nemeseinek, együttesen és külön-külön, a jelenben és a jövőben mindörökké szabadságukban álljon, hogy a hűtlenség minden vétke nélkül nekünk és a mi utódainknak ellenállhassanak és ellentmondhassanak. (Az Aranybulla záradéka az ellenállás jogáról) Az országba jövő nemes vendégeket, hacsak nem akarnak itteni lakosok lenni, méltóságokra ne emeljék; az ilyenek viszik ki ugyanis az ország gazdagságát. (Az Aranybulla 1231-es megújításának egyik paragrafusa) Ígérjük azt is, hogy országunk méltóságait vagy ispánságait vagy várait idegeneknek vagy vendégeknek, avagy pedig pogányoknak vagy nem nemeseknek, azoknak akik országunkban sokszor okoztak ártalmakat, semmiképpen nem adományozzuk és nem engedjük őket tanácskozásainkon jelen lenni. (III. András egyik törvénye)
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789638769916 |
|---|---|
| Kiadó: | Kárpátok Őre Lap- és Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2008 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Mackensen Kft. |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 173 |
| Fordítók: | Szilágyi Lóránd |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 22.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Középkor / Magyar / Jog, Törvény |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről