Árva ima

"1966 táján olvashattam Cela Méhkas-át, mert ebben az évben születtek első ragasztásaim. E spanyol író nyitotta ki a szemem, majd Dos Passos A 42. szélességi fok című kollázsregényével, Kassák meg a maga 'alaktalan' képeivel mélyítette bennem Cela hatását. Nemkülönben Jancsó, Fellini s Kaneto Shindo 'filmszerű filmjei". Ám mielőtt megállapodtam volna, a kollázst már el is hagytam - 70-es évekbeli öt kisregényem közöl az utolsó, A kutyakántor igen különbözik az elsőtől, A kaporszakállú nádvágó-tól. 1971-beli 'Áchimomban' egyetlen saját mondat sincsen, ám 1978-beli 'huszitám' már saját és idegen szálakból szövődik, a saját az uralkodó, s ez a kisregény újabb korszakot nyit kisded munkásságomban. Kaptam is eleget eme ragasztásaimért! Majd másfél évtizedig egy sorom sem jelent meg - mert tökéletesen idegen volt a szemléletem. Idegen mestereket választani, nemcsak az irodalomból meríteni, ráadásul nem divatos irányt művelni... Elég nevetséges lehetett. Nem nevetséges Mona Lisa mosolyát kérni számon valamely Kassák-kollázson? Miskin herceg módjára azt hittem, mindent szabad, amit jónak tartok. Ha úgy tetszik, sutba vágom az akadémiai helyesírást; ha mintául vett hőseim káromkodnak, írásom alakjai sem tehetnek mást; ha valamit gondolok, félelem nélkül leírhatom; ha belészeretek tájnyelvbe, régi nyelvbe, kimeríthetetlen, tökéletes, egyetlen, édes, szépséges parasztnyelvünkbe, kedvemre belemerülhetek; és így tovább. Nonszensz - említette valaki a minap, s igaza van: ez valóban képtelenség. Talán őriz valamit nemzedékem álmából, egy - határt nem ismerő szabadságra áhítozó - újabb magyar nemzedék vágyálmából is e három, 1970-es évekbeli kisregényem."

Mutass kevesebbet