Árvácska

Móricz Zsigmond 1941-ben jelentette meg az Árvácskát, művészetének e vasszerűen kikezdhetetlen remekét. A regény a magyar elbeszélőirodalom egyik csúcsteljesítménye, nyelvünkön kevés hozzá mérhetőt írtak, Kötelező olvasmány diákoknak, s ajánlott minden magyarnak, akit érdekel az anyanyelvén írt csodálatos vallomás az emberi sorsról, a jóságról, a kegyetlenségről, a bűnről és a büntetésről. Többet fog tudni életről, emberről, önmagáról, aki elolvassa. Rémtörténet, amennyire az a ballada is, s az író tudatosan közelíti a költészethez, amikor fejezetek helyett zsoltárokra tagolja. A kis lelenclányt vicsorgó szörnyként állja körül a felnőttek kórusa, megtört életüket torolják meg az ártatlanon. Vádirat, ahol már nincsenek vádlottak, százados törvények végzik őrlő munkájukat, százados mérgezettség érleli gyümölcsét, már senki sem felelős, sem lent, sem fent, talán az égben sem. Minél gyötrőbb a kép, annál szenvtelenebb az író; nem értelmünkhöz szól és nem akaratunkat akarja felrázni, idegeinkbe lopja be a tehetetlenség metsző fájdalmát. A szerző újra elhozza a tüzet végső megoldásnak, de nem a bosszú diadalmas lángjait és az áldozat színes, hatásos máglyáját többé; a kiegyenlítést hozza el a kiegyenlíthetetlenre: az enyészetet. Hó lepi el a törmelékeket. "Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaságuk és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, s a sértettségekből füst és pára."

Mutass kevesebbet