Asszonyok a kutnál

Részlet a könyvből: Nagyvárosi emberrnek fogalma sincs a kisváros méreteiről, viszonyairól. Azt hiszi, joga van megállni a piactéren és fölényesen mosolyogni, mert a házak kicsinyek, a kövezet hepehupás - bizony megteszi akárhány. Mintha bizony a kisváros vénei nem is emlékeznének arra az időre, mikor a házak még kisebbek voltak, a kövezet még göröngyösebb, mintha nem élték volna át a városuk fejlődését. Itt van mingyárt a rakparti Johnsen, C. A. Johnsen, az is milyen szép, nagy házat épített magának. Valóságos urilak - lenn veranda, fönn rácsos erkély és az eresz alatt körös-körül csupa fafaragás. Hát a többi költséges, díszes fináncház, takarékpénztár, meg a különféle kereskedő-bódék -igazán nem mosolyognivaló. Sőt, mi több, egész kis külváros épült, legalább husz család lakik a hajógyár körüli halmokon, egyik házikó sárga, másik fehér vagy piros, a tulajdonos izlése szerint, bizony, sok félretett garas kellett azokhoz is. Különben, hanyatlása, az sincs anélkül. De ki látta csak egyszer is C. A. Johnsent üres kézzel, tanácstalanul? igen, a isvárosokban is akadnak nagyságok. Van egy-két régi, szolid cég és annak fiai , lányai, megrögzött hagyományai, tekintélye. A kisváros törődik a maga nagyjaival, a jámbor kisvárosi ember saját javát-kárát tekinti bennük, tudja, hogy a hatalom árnyékában él és gyarapszik és ez így is van rendjén. Jól emlékeznek még arra a napra, mikor a rakparti Johnsen konzul lett és aki csak bevetődött a boltjába, az mind kapott pálinkát, süteményt, sőt olyik, elég szemérmetlenül, kétszer is beállított és mind a kétszer elfogadta az italt.

Mutass kevesebbet