Átszállás ugyanarra a vonatra (dedikált)

"A magyar dramaturgok doyenje": Czímer József epitethon ornansa ez a jelző, amely azonban legfeljebb a közelmúlt évtizedek során felhalmozódott színházi, dramaturgiai és drámatörténeti tapasztalatainak lehet pontos kifejezője, de munkásságának igazi értékét természetesen másban találjuk: az ötvenes évek elejétől szinte napjainkig fáradhatatlan és eredményes inspirátora volt a kortárs magyar színházkultúrának, s emellett dramaturgként élvonalbeli íróink java részének alkotó társa (Heltai Jenő, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Hernádi Gyula stb.). Munkássága nélkül szegényebb és sivárabb lett volna közelmúltunk és napjaink színházi élete s a magyar drámatermés. És most elméleti és gyakorlati tapasztalatainak feldolgozása után közreadja történelmi tapasztalatait is. Legutóbb a Közjátékban, most pedig ebben a könyvben. Ennek tárgya a Vígszínházban töltött éveinek 1956-tól 1958 végéig terjedő korszaka. Márpedig ez a néhány év a százéves Vígszínháznak is kétségtelenül legviharosabb időszaka. És, gondolom, részint korabeli feljegyzéseire, részint elképesztő emlékezetére támaszkodva olyan testközelbe hozza ennek a drámai fordulatokban és művészetpolitikai hisztériákban bővelkedő néhány esztendőnek mindennapjait, hogy olvasójának az a benyomása, mintha moziban ülne, s egy verista dokumentumfilmet látna, amelynek forgatókönyvét azonban nem valamely színházi szerző vagy dramaturg komponálta, hanem a felülmúlhatatlan "fantáziájú" élet. Czímer József könyve egyszerre történeti mű és hallatlanul izgalmas "igaz" regény, alapkönyve a magyar színház és a vele összefüggő kulturális viszonyok történetének. Domonkos Mátyás

Mutass kevesebbet