Az a májusi riadó

„Az a májusi riadó azóta kísért. Hétéves voltam, plakátokat bámultam, indulókat hallottam, felnőttek izgatott szavaiból bontakozott elém a történelem. Azután teltek-múltak az évtizedek, nemzedékemmel együtt éltem át a vészeket és reménységeket, és közben újra meg újra felderengtek azok a régi plakátok, régi indulók, annak a májusi riadónak a hangulata. Sokat kellett nekem is átélnem és megértenem, hogy kétségtelenné váljék: azt az utat járjuk, azt az utat kell járni, amelyen ők indultak el. Gyermekkori emlékeim és későbbi tapasztalataim vegyültek el a megtanult történelemmel, hogy segítségükkel próbáljam felidézni a hőstörténetet. Képeket láttam magam előtt, zenéket hallottam a csöndben is, alakok formálódtak képzeletemben: a valóság képei, zenéi, alakjai. És mintha egy újmódi hősköltemény egyik énekét kellene megírnom kellett, mert belülről követelődzött, úgy ültem le, hogy szavakba fogalmazzam olyan emberek kalandjait, akik akkor voltak ifjak, amikor én kisgyermekként plakátokon, énekekben, felnőttek izgatott beszédét ellesve találkoztam azzal a májusi riadóval. Regény? Azt hiszem, hogy az, de mégis sok köze van a hőskölteményhez is. Legalábbis így remélem.”

Mutass kevesebbet