Az állhatatos tündér I-II.

Albert Sanger nevét halála napján Nagybritannia muzikális publikuma alig ismerte. A kevesek között, akik nevét valaha hallották, akadt még olyan is, aki franciásan Sanzsénak ejtette ki, miután nem is tudta elhinni, hogy néha még Hammer Smithben is születik nagy ember. Pedig hát ebben a kis városban született, szegénysorsú középosztálybeli szülők gyermeke gyanánt a tizenkilencedik század második felében. Mihelyt meghalt és eltemették, ismerte a szülőhelye nevét is az egész világ. Az angolokon, akik hirtelen bukkantak egy új nemzeti tulajdonra, nagy izgalom vett erőt, mert kiderült, hogy Sanger nevét Anglián kívül igen jól ismerik. A halhatatlanságra való jogcímét ettől kezdve igen buzgón kezdték hirdetni olyan emberek, akik azt remélték, hogy hamarosan módjuk nyílik a nagy művész munkáit meghallgatni. Zenei nyelve, amely nyomatékosan elütött a latintól, csakúgy, mint a góttól, vagy a szlávtól, mint ezt hamarosan kiderítették, vérbeli angolszász volt. A cikkek, melyeket halálakor írtak, sokat emlegették vidám egyszerűségét zenei ritmusainak, e félreismerhetetlenül angol nemzeti vonást, amely, mint ezt a cikkek írói kijelentették egyenes vonalban Chaucertől származott le. S nagyon keseregtek afölött, hogy újból elköltözött egy próféta a földről anélkül, hogy saját hazájában felismerték volna.

Mutass kevesebbet