Az almafákat évente kell metszeni

"...A főtitkári székben, az asztal fényesre munkált lapja előtt, iratok és telefonkészülékek között, jól szabott öltönyben, fehér ingben - az inghez, öltönyhöz hozzáértéssel megválasztott nyakkendő - ül a szék karfájára támaszkodva egy régi gazdasági cseléd... Volt téesz-elnök, pártbizottsági osztályvezető, dolgozott a tanácsnál, ott a mezőgazdaságot irányította. Ez az életút akár szimbólum is lehetne, de ne fogadjuk el, mert nem minden volt kulákcselédnek van ma ilyen jól szabott öltönye s hozzá ilyen forgatható, kényelmes karosszéke, párnával. - Tizenöt éves koromban lettem cseléd Okányban Kámónáréknál. De azt kikötöttem neki, hogy én az ólban nem hálok! Először két ökröt adott elibém, aztán lovat bízott rám. Egy év volt a próbaidőm. Egy év leteltével megkérdezte, maradok-e? Maradok, azt mondtam, ha dupla fizetést ad. Megadta. Odaültetett az asztalához, velük ettem! Minden két napban tiszta kapcát tett a kulák felesége a csizmám mellé. Ezt is megköveteltem! Aztán az öreg elküldött vásárra is. Adni, venni, mikor mi volt soron. Olvasatlanaul is bízott rám pénzt. Én a rongy embereket a cselédek közt se szerettem! A Kámónárék udvaráról mentem el UFOSZ-titkárnak! Már DÉFOSZ-elnök voltam, amikor megkeresett az öreg: mikor lesz már vége ezeknek a fosztogatásoknak? Azt mondtam neki, ezt így kell, mert egy új világ felépítéséhez széjjel kell zúzni a régit! Én azt akkor szentül hittem. És azt is, hogy mindent jól csinálunk az új világért... Micsoda idő volt... Aztán az éhes, rongyos, gyanakvó parasztokból téeszt csinálni! Talán már azok se hiszik, hogy volt, mint volt, akik maguk is látták, akik maguk is csinálták. Kultúra akkor? Meg művelődés? A betevő falatért kellett megküzdeni. Dehogy a 45 előtti időkre gondolok! Arra, amikor elkezdtük..."

Mutass kevesebbet