Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig

Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig - Luis Bunuel - Régikönyvek
Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig - Régikönyvek Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig - Régikönyvek
(0 vélemény)

Magyarországon ​ritkán jelennek meg filmforgatókönyvek. Még ennél is ritkább (talán Bergmann az egyetlen kivétel), hogy egy nagy alkotó életművének legjelentősebb filmjeit bemutató kötet látna napvilágot. A L'Harmattan Kiadó ezt a hiányt kívánja pótolni Buñuel-sorozatával, amelynek bevezető darabja a rendező Utolsó leheletem című önéletrajzi írása, a következő három pedig Luis Buñuel tíz forgatókönyvét tartalmazza. Az első kötetben Buñuel első két filmje – a húszas-harmincas évek szürrealista mozgalmának jelentős kortörténeti dokumentumai, a Salvador Dalíval közösen írt Az andalúziai kutya és a Párizsban forgatott Aranykor – mellett a hatvanas évek első felének két kiemelkedő műve, a Spanyolországban készült Viridiana és a mexikói korszak legismertebb alkotása, Az öldöklő angyal kap helyet.

Sorozatcím:
Forgatókönyvek 1.
Fordítók:
Imrei Andrea
Borító tervezők:
Ujvári Jenő
Kiadó:
L'Harmattan Kiadó
Kiadás éve:
2006
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Robinco Nyomda Kft.
ISBN:
9639683582
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
288
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:
Sevillai Szent Izidor 7

Az andalúziai kutya (Un perro andaluz) 11
Aranykor (La edad de oro) 33
Viridiana (Viridiana) 91
Az öldöklő angyal (El ángel exterminador) 213
Buhuel-filmográfia 284


Luis Bunuel

Luis Bunuel  további könyvei

30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
5 800 Ft 4 060 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...