
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
100
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az elhagyatott vasúti őrbódé leégett romjai között egy elszenesedett holttestet találnak. A gyújtogatással a magányos és kissé különc tizenéves Gabriel Webbet vádolják. A fiú valóban a helyszínen tartózkodott, a kihallgatás alatt azonban végig tagadja, hogy köze van a bűncselekményekhez. Imogen Grey őrmester - aki egykori önmagát látja a lázadó kamaszban - hisz a fiú ártatlanságában, és mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa az igazát. Tudja, hogy a börtön falain belül egy zárt, sajátos törvények szerint működő világ vár a védencére, ahol már semmit sem tehet a fiú biztonságáért. Gray társával, Adrian Miles nyomozóval a valódi tettesek nyomába ered, egy brutális kettős gyilkosság azonban más irányba tereli a kutatásaikat. Elképzelhető, hogy a korábban azonosított áldozat személyével kapcsolatban is tévedtek? Katerina Diamond újabb regényében a népszerű nyomozópáros igazán nehéz helyzetbe kerül, hiszen a cselekmény előrehaladtával személyesen is érintetté válnak a bonyolult gyilkossági ügyben. Miles nyomozó legnagyobb démonával találja magát szemben, amikor rájön, hogy óvatlanságával azok életét is veszélybe sodorta, akiket a legjobban szeret.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634522218 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Világsikerek |
| Kiadó: | General Press Kiadó |
| Kiadás éve: | 2019 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Kenyó Ildikó |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 348 oldal |
| Fordítók: | Beke Cz. Zsolt |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Horror, Thriller |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről