Az aranykapitány (dedikált)

Ez a könyv egy adósság... A Mester halála óta ugyanis visszatér és bánt egy gondolat, miszerint miért nem törődtem többet vele utolsó éveiben, amikor már nagybeteg volt, és segítségre szorult volna. Mindig halogattam a dolgot, hogy megkérdezzem, miben segíthetek. Amikor egyszer meglátogattam a Honvéd-kórházban, ahol szinte állandó lakó volt, s vittem neki egy kalandkönyvet, nagyon örült nekem, de én tudtam, hogy ennél sokkal, de sokkal több kellene... Aztán egy komor téli estén bekapcsoltam a televízió teletextjét, s ott állt a megfellebbezhetetlen hír: Elhunyt Papp Navarovszky László. Akkor világosodott meg bennem, hogy kit vesztettünk el... Egy nagyszerű embert, egy filozofikusan gondolkodó elmét, aki persze sakkozónak sem volt utolsó. Olyan volt Ő, mint egy két lábon járó HUMÁNUM. Soha senkivel nem beszéltem, akinek ellensége lett volna, de még egy igazán rossz mondatot sem mondott rá senki!

Mutass kevesebbet