Az aranymetszés legendája

„A ​legkellemesebb”, „legdrámaibb”, „legdinamikusabb”, „a kozmikus szépséget kifejező” – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették évszázadokon át az aranymetszés fogalmát. Valóban indokolt az aranymetszés effajta bálványozása? Helytállóak azok a vélemények, hogy ez az arány, illetve arányosság az élővilág matematikai alaptörvénye, a természet és az emberi alkat jellemzője – ahogy ezt sokan állították és állítják? Falus Róbert, az 1983-ban elhunyt neves klasszika-filológus, irodalomtörténész – szembeszállva a legendával – minderre határozott nemmel válaszol. Könyvében – melyet vitairatnak szánt – többek között azt vizsgálja, igaz-e, hogy természeti törvény az aranymetszés szerinti növekedés, hogyan alakult ki és történetileg hogyan fejlődött a fogalom matematikai és esztétikai felfogása, valamint hogy valóban az aranymetszés segítségével komponált műalkotások keltik bennünk leginkább a kellemesség vagy éppen a drámaiság érzetét. Lépésről lépésre bizonyítja be, hogy bár az aranymetszés a szép, matematikai értelemben rendkívül érdekes arányok közé tartozik, abszolutizálása teljesen indokolatlan: sem az anyagi világ, sem az érzékelés legfőbb törvényének nem tekinthető, s sokan – az eszményítés jegyében – önkényesen magyarázzák bele az élővilág törvényeibe, egy-egy festmény, zenenű vagy vers kompozíciójába. Munkájában érveit antropológiai, növény- és állattani, látáslélektani, művészettörténeti stb. tényekkel támasztja alá. Mindezt tudományos alapossággal, mégis végig olvasmányosan, szemléletes példákkal teszi, megpróbálva cáfolni azt a sok tévhitet és fellengzős belemagyarázást, amelyek az aranymetszést a legtökéletesebb aránynak minősítik.

Mutass kevesebbet