Az Árpád-vonal (Dedikált)

Ha valaki Magyarország második világháborús története iránt érdeklődik, a Vörös Hadsereg támadásával szemben kiépített három vonalról olvashat. A Kárpátok előhegyei között helységtámpontok láncolatából álló Hunyadi állásról, az ezeréves határon inkább csak kijelölt, de nem kiépített Szent László állásról, és az ország belseje felé futó völgyekben kiépített Árpád-vonalról, amelyik már betonépítményeket is tartalmazott. Az Árpád-vonal nem az 1944. évi nagy szovjet támadás felfogására készült, hanem az országerődítés része volt, az ezeréves határokon belül. Csak a Vörös Hadsereg közeledtével építettek ki a Kárpátok előhegyeiben még két állást, hogy az ellenség ne tudjon menetből rázárkózni a főellenállás vonalára. A 4. Ukrán Front 1944. augusztusa és októbere között három nagy hadműveletben kísérletezett a védelem áttörésével, sikertelenül. Támadása csak a 2. Ukrán Front debreceni ütközete után nyert tért, miután a magyar 1. hadsereg, a bekerítés veszélye miatt, megkezdte a visszavonulást. Magyarország 1940-ban kezdett hozzá a hegyvidékhez jól illeszkedő Árpád-vonal kiépítéséhez. A határon, azaz a hágókon védőműveket általában nem építettek. Az ország belsejébe futó folyó- és patakvölgyek, szorosok védelmére koncentráltak. Ezeket a völgyeket a határtól az ország belseje felé eső részen egy-egy völgyzárral látták el. A körkörösen védhető völgyzár alapja a sejtszerűen elrendezett körvédőképes és körvédőköteles rajállás volt, aminek központi magja a közepes tüzérség hatása ellen is biztos védelmet nyújtó bunker volt. Könyvészeti anyagok, levéltári források, szemtanúk visszaemlékezései és a csatatérkutatás eszközeivel a helyszínen felvett vázlatok, fotók bizonyítják, hogy ezt az erődrendszert csak megkerülni lehetett, de áttörni nem.

Mutass kevesebbet