Az artista balladája

Gergely Mihály nyolcvankét éves. Reméljük, még sokáig nem igaz, hogy ezzel a könyvével ő is megírta búcsúkötetét a Hét Krajcárnak. Most jött haza újra a kórházból, csoda, hogy megmaradt. Ismét túl van egy életmentő műtéten. Mégis számítanunk kell rá, hogy az ő élete, életműve is tető alá kerül, ahogy az elmúlt tíz esztendő során a Móricz Zsigmond Kör annyi írója elvonult az örök tető alá. Alig van már a régiek közül egy-kettő. Valószínű, hogy a Móricz Körnek ő az utolsó elnöke. Írjon Gergely Mihály novellát, elbeszélést, regényt, naplót, vagy rá jellemző - gyakorlati célzatú - publicisztikát, például a lelki-szellemi-erkölcsi környezetszennyezésről, az írót lényegében mindig ugyanaz a makacs gondolat hevíti: hogyan lehetne megállítani az ön- és közveszélyes embert a vesztébe rohanásban? Hitvallása, hogy az ember jó, nemes, szabad, sőt boldog is lehet, átsüt írásain, egész életművén. Azok is örömmel vegyes ámulattal olvashatják a kötetnyitó elbeszélést, Az artista balladáját, akik írói munkásságát mélyebben ismerik. Ezt a kiváló, súlyos és olvasmányos történetet egy nekünk való humanista végrendeletének is mondhatjuk: habár a jót agyonütik, eltapossák, a jóság folytatandó, a rosszaságnak buknia kell. S nevezhetjük ezt az írást a meghódított társ hálahimnuszának is.

Mutass kevesebbet