Az atomágyú felállítása

1959. Méret: 18x23,5 cm. Keretméret: 32,5x37,5 cm. Papír, rézkarc. J.j.l.: Kondor Béla, j.b.l.: 50/36. Kondor Béla (1931 – 1972) 1950-1956: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő, majd harmadévtől grafika szakon, mesterei: Barcsay Jenő, Kmetty János, Domanovszky Endre, Koffán Károly. 1959: Derkovits-ösztöndíj; 1963: Országos Grafikai Biennálé nagydíja, Miskolc; 1965: Tokiói Nemzetközi Grafikai Biennálé díjazottja; 1965, 1971: Munkácsy-díj; 1966: Luganoi Grafikai Biennálé külön meghívottja; 1970: Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálé díjazottja; 1990: posztumusz Kossuth-díj. Rendszeresen dolgozott a miskolci és a kecskeméti művésztelepeken, tanulmányúton járt Franciaországban, Jugoszláviában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban. Készített fametszetet, rézkarcot, hidegtűt, litográfiát, monotypiát, papírmetszetet, fényképet. Festett vászonra, fára, üvegre, falra, írt verset és ritkábban prózát. Kitűnően orgonált, ezért is nevezték uomo universalenak. Megalkudni nem tudó, saját törvényei szerint élő és alkotó személyisége miatt már a főiskolán vihart kavart maga körül. A főiskola festő szakáról való eltanácsolástól a tehetségét már korán felismerő mesterei, Barcsay és Koffán mentették meg, így került a grafika szakra. 1956-ban jelent meg az első írás az Új Hang című folyóiratban (szerk.: Bodnár György). A cikk szerzője Németh Lajos művészettörténész volt, aki ~ barátja, művészetének elemzője, majd monográfusa lett. Pályája során gyakran gyűlt meg a baja a hivatalos művészetpolitika diktátoraival. Elbeszélő, a múlt nagy tradícióihoz kapcsolódó művészete nem tartozott az avantgárd irányzatokhoz. Művészeti felfogása, egyéni világa, sajátos látásmódja a 60-as évek művészetszemléletével sem volt összeegyeztethető. Fogadott mesterei, Giotto, Dürer, Rembrandt, Goya, Blake, Picasso és mások, igazodást jelentettek számára, de művészete sohasem vált archaikussá vagy eklektikussá. Stílust és egyéni mitológiát teremtett, amely követhetetlen volt, de sokan kerültek hatása alá a kortársak és következő művésznemzedék tagjai közül. Művészetében újraértelmezte az egyetemes szimbólumokat, jelképeket, motívumokat, választ keresve saját korának kérdéseire. A kondori ikonográfia visszatérő figurája az ember-Krisztus és az ember-angyal A kondori életmű emblematikussá vált darabja, az ún. ikonos korszak főműve, a Darázskirály (1963). A rovar, a madár, az angyal, a repülés, a szárnyalás motívumainál konkrét és átvitt értelemben egyaránt értelmezhető. Hasonló jelképrendszerre és kompozícióra épül a Két fej (1958); A műtücsök felbocsátása (1958); Apostol kis repülővel (1960); Férfi konstrukcióval (1964) és az Öreg király (1968). Apokaliptikus víziói az emberiség meddő harcairól szólnak. Életében csak ritkán vásárolt tőle múzeum, egyik megélhetési forrása a könyvillusztrálás volt. Rajzai folyóiratokban is megjelentek, többek között az Élet és Irodalomban, melynek Nagy László volt a munkatársa. Húsz kötet jelent meg illusztrációival (F. Dürrenmatt: A baleset, 1958; Ébredő Afrika, 1961; E. Hemingway: Az öreg halász és a tenger, 1965; J. Paul: Gyámoltalan hősök, 1966). Szerteágazó érdeklődése, állandó kísérletező kedve új technikák kipróbálásához vezette. Élete utolsó éveiben fényképeket készített, tárgyuk a műteremben álló, pálcikákból eszkábált repülőgép-szerkezetek voltak (a Csend és a Katasztrófa sorozatok). - Forrás: Kondor Béla - artportal.hu

Mutass kevesebbet