Az elképzelt Közép-Európa

Ma, ​a világ politikai adottságainak nagy változásai után világosan látszik, hogy a Közép-Európára előrenéző közös gondolkodás mennyire belejátszott az összeomlásokba és az újjászületésekbe. Mindamellett egyáltalán nem magától értetődő dolog a Közép-Európa felé vezető út az én nemzedékem számára. A második világháború utáni iskolák tanulóinak természetes volt, hogy osztrákká legyenek – Európa azonban az álmok világába tartozott. Természetesen voltak európai mozgalmak, európai tanácskozások, európai ifjúsági mozgalmak. Európa létrejötte, az áhított egység azonban még váratott magára. Kelet és Nyugat választóvonala egyre élesebb lett, és szkeptikus realizmus kezdett eluralkodni. A közép-európaiság tudata semmivé foszlott. Csak akkor tért vissza látókörünkbe, amikor tágabb hont, nagyobb koordináta-rendszert kezdtünk keresni, amikor szétnéztünk, kik is a szomszédaink. Ekkor jöttem rá, hol is voltam én mindig otthon. Eltartott még egy darabig, amíg felismertük, hogy Közép-Európa tágítja látókörünket, élesíti szemünket, bővítheti Ausztria lehetőségeit. Sok beszélgetésre volt szükség, hogy átlássam, Közép-Európa nem valami politikai csodagyógyszer, hanem elv, mégpedig olyan, amit kis dolgokban kell megvalósítani, az egyes polgárnak kell átélni, amiből nem új birodalom nő ki, hanem jövő.

Mutass kevesebbet