Az Élő Világegyetem könyve (aláírt)

Életünk ​világos és válságos korszakaiban mindannyiunkat foglalkoztat, miféle világban élünk, természetünkhöz mennyire közeli vagy távoli természetű a világ egésze, a Világegyetem. Természetünk legmélyén – szemben a mai, egyre elidegenedő világ-felszínnel – szépségre, jóságra, igazságra vágyunk: az élet igazságára. Az életerőnél, természetes emberi életerőnknél nincs számunka nagyobb erő a földkerekségen! Az élet igazságánál nincs szebb és nagyszerűbb erő földön és égen! Milyen nagyszerű és szívdobogtató meggondolni, hogy személyes életerőnk minden más erőnknél erősebb! Hiszen minden tevékenységünk életerőnktől kapja energiáját. De ha ez így van, akkor szükségképpen a jónak, az igaznak kell győznie a való világban is! Tévedés, hogy mindig a rombolás a hatékonyabb, hogy mindig a rossz terjed könnyebben, hogy a jó szükségszerűen mindig lépéshátrányban kell legyen – mert minden létező erők forrása, a Természet szerint az élet igazságának rendeltetett a győzelem! Csakhogy nem mindig a természethez közelebb álló az ügyesebb, ezért ha nem vigyáz, a mélybe kerülhet. Meghasonlott korunknak éppen elidegenített felszíne a „legékesebb” bizonyítéka annak, hogy belső világaink mélyén ellenkező előjelű valóság él: az otthonosság, a szépség, az élet végső igazának valósága. Ha természetes életerőnk az elzsibbadást megelégelve levedli magáról elidegenedett, elmozaikosodott, kicserepesedett, elhalt felszínét, gondolkodó és cselekvő erejét, életünk visszatérhet az otthonosság, a kezdetekig visszaérő tisztázottság bensőséges, emberi birodalmába. (Részlet a könyv előszavából.)

Mutass kevesebbet