Az ember a mindenségben I-III.

Brandenstein Béla, báró: Az ember a mindenségben. 1–3. kötet. [Teljes, három kötetben.] Budapest, 1936–1937. Magyar Tudományos Akadémia (Sylvester Irodalmi és Nyomdai Rt.) XXVII + [1] + 692 p.; XII + 313 + [3] p.; X + 424 p. Egyetlen kiadás. Báró Brandenstein Béla: Az ember a mindenségben című műve a magyar bölcseleti irodalom egyik monumentális, antropológiai és metafizikai alapműve. A mű felépítése és tartalma: A munka három kötetben (négy részegységre bontva) tárgyalja az emberi létezés különböző dimenzióit: I. kötet: Két fő részre oszlik: I. rész: Az emberi test – Az ember biológiai és fizikai mivoltát elemzi. II. rész: Az emberi kultúra – Az ember által létrehozott szellemi és társadalmi környezetet vizsgálja. II. kötet: III. rész: Az emberi lélek – A pszichológiai és belső szellemi folyamatok filozófiai megközelítése. III. kötet: IV. rész: Az ember világhelyzete – Az ember helye a kozmoszban és a transzcendenciához való viszonya. Brandenstein a keresztény bölcselet és a modern filozófia szintézisére törekedett, munkássága a hazai neokatolikus filozófiai megújulás része volt. Brandenstein Béla (1901–1989) etikai megalapozottságú filozófiai áttekintő műve a világ jelenségeinek igen széles körére kérdez rá a maga sajátos konzervatív nézőpontjából (a kultúra, a társadalom [a család, a tömeg, a nemzet], a gazdaság, a jog mibenlétére, az emberi lélek természetére, az emberi fajták kérdésére). Az idealista filozófus saját álláspontja mellett a filozófiai/pszichológiai tudományágak modern elméletíróinak (Spencer, Freud, Adler) álláspontját is ismerteti. Előszó: "Az ember mivolta az ember szempontjából a legelső kérdés: önmaga az a sarkpont, amely körül számára a mindenség forog. Nem az ember az első lény a világon: de önmagához ő van legközelebb. Ezért az embertan, az emberrel foglalkozó tudományág egyike a legfontosabb tudományoknak. Jelentősége kétségtelen; egysége pedig a tárgy egységével, az ember egységes lényével biztosítva van. Az embertan jogosultsága tehát nem lehet vita tárgya; ámde a bölcseleti embertan, az emberről szóló bölcseleti tudomány jogosultsága már megkérdőjelezhető. Hiszen az ember egyik igen különleges lénye a világnak; a vele foglalkozó tudomány tehát nyilván szaktudomány, a róla szóló megállapítások speciális és nem filozófiai jelentőségűek. Ez részben igaz, de mégsem egészen. Az emberrel, mint testi lénnyel a biológia, illetőleg a zoológia egy része foglalkozik: ez a biológiai, illetőleg zoológiai embertan. Megállapításai fontosak és érdekesek és az emberről sajátos képet festenek. Bemutatják az embert, mint az állatvilág egyik ágát, talán csúcsát, de mindenképpen mint természeti lényt, mint állatot a természet, a szerves élet, az állatok világában. Ezt az emberi testtel foglalkozó biológiai embertant azonosítják egyes tudósok, így pl. Lenhossék Mihály (Az anthropológiáról és teendőinkről az anthropológia terén, 1914.) az embertannal általában. Lenhosséknak, mint anatómusnak, a maga szempontjából igaza van, ha az antropológiát szűkre határolván, lehetőleg egységes tudománnyá kívánja tenni, hogy a sokat markolás, keveset fogás hibájába ne essék. Nyilvánvaló azonban az is, hogy ez a tudomány szabatosan elnevezve fizikai vagy biológiai embertan, nem embertan általában: mert az ember nem csak test. Ha az embertant általában csak az emberi test vizsgálatára korlátoznák, azt a téves beállítást kelthetnők, hogy az ember lényege csak testi: ez pedig nem áll, amint a következő fejtegetések kimutatják. Ezért kénytelen foglalkozni és mi, különösen a mi feladatunk mellett, amely az ember legfőbb vonásainak vizsgálatát kívánja, ahhoz a szintén sok antropológustól vallott felfogáshoz csatlakoznunk, hogy az embertan minden alapvető emberi vonást és megnyilvánulását vizsgálni köteles. Ebből persze jelentős nehézségek származnak." (Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó vállalata.) Pamlényi 229., 231. o. Fűzve, kiadói borítékban.

Mutass kevesebbet