Az ember és az antilop

Mostanában sokat hallunk arról, hogy az ember és a csimpánz genetikai állománya között alig kétszázaléknyi a különbség. Nem tudom, hogy ezt bóknak vagy sértésnek veszik-e a csimpánzok. Nem tudom azt sem, hogy ennek a kétszázaléknyi különbségnek örülnünk kell-e vagy a fejünket kell a falba verni miatta. Miért is álltunk annak idején két lábra... Igaz, ha jól emlékszem, Karinthy szerint nem valami megfontolt döntés következménye volt ez. Az emberré válás, az ő változatát továbbgörgetve, valahogy így zajlott le: Boldogan hancúroztunk a fákon, a csimpánzokkal együtt. Aztán egy reggel, vagy délután, közülünk a legügyetlenebb egyszer csak eltévesztette az ugrást, zuhant lefele, és ... a fejére esett. Az ütközés minden emlékképet kivert a fejéből. Olyannyira, hogy felocsúdva kábulatából, nem emlékezvén arra, hogy egy tisztességes majom a fákon mászkál vagy négykézláb jár, felegyenesedett, két lábra állt, s némi habozás után, bizonytalanul, kissé botladozva, kilépett az erdőből, a szavanna füves-bokros síkjára, és elindult az emberiség dicső (vagy dicstelen) jövője felé. Hova jutott el azóta? - erre a kérdésre kerestünk választ azokon a késő esti beszélgetéseken, amelyeket a Magyar Televízió sugárzott 2000-ben. Arról beszélgettünk, hogy ha nem is a csimpánztól, de mondjuk a sokkal csinosabb s békésebb antilopoktól vajon mi különbözteti meg a (nem mindig csinos és nem mindig békés) embert.

Mutass kevesebbet