Az ember mélye

Kertész Imre Nobel-díja a legnagyobb esemény és legméltánylóbb elismerés, amely a magyar irodalom és szellem teljesítményét valaha is érte. A díj - jel: Európa végre - ha két emberöltőnyire eltávolodva is Auschwitz epicentrumtól - felfogta, mivé csúcsosodott ki modern történelme. E rettenetes tapasztalat érvényre juttatását, feldolgozását: a gyászmunkát és a kultúrába emelést nem a magyar kultúra végezte el. A Múlt és Jövő című folyóirat akár fel is menthetné magát az önkritika vagy az önvád alól - de mi haszna lenne ennek? Inkább kevéske hitelünket, mára történelmivé objektiválódott egykori figyelmünket (ez persze nem ütött át ugyanazon az elfojtásmunkán, amely Kertész Imrét sem engedte hazájában érvényesülni) arra fordítjuk - a Múlt és Jövőben 12 év alatt Kertész Imréről összegyűlt írásokat ebben az antológiában összegyűjtve -, hogy nyomatékosítsuk: ne örüljünk e díjnak könnyen, vagy "ne igyekezzünk gyorsan, komolyabb baj nélkül túl lenni rajta" (ahogy ezt a Népszabadságban ajánlották nekünk), hanem küzdjünk meg vele akkor is, ha nehéz lesz "jól kijönni belőle". Inkább gondoljuk végig ezen életmű elsajátítása folyamatában döntéseinken, amelyek olyanná tették az életünket, amilyenné vált. (Ha már nem is igen változtathatunk rajta.) S mindenekelőtt persze, olvassuk el figyelmesen - újra vagy először - Kertész Imre minden sorát (nem írt annyit, hogy ezt ne tehetnénk meg egy hét alatt), és ha szégyenletesen későn is, de váljunk jobbá, emelkedettebbé, tűnődőbben nyitottá általa, annak dacára, hogy a primer katarzisról már lekéstünk.

Mutass kevesebbet