
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Állapot fotók

117
hűségpont
Hogy működik az alku?
A szerző műve öt ciklusból áll. A kötet – mint híd a pilléreken – e ciklusokon nyugszik. Az első ciklus a szó, a nyelv, a kifejezés erejét és a szellem felelősségét veszi számba. A második és az ötödik ciklus között feszül az az ív, amit s kisebb-nagyobb tanulmányok alkotnak, s tartalmilag az ószövetségi kezdetektől az újszövetségi kifejletig, az egyház életéig, a mai hívő mindennapjáig húzódik. Az utolsó ciklus tárcái és novellái fényt villantanak a keresztény ember alakjára. A szerző eleven, érzékletes nyelven mondja el éles és mély megfigyeléseit. Egyaránt fontosnak tartja a látványt és azt, ami a látvány mögött rejlik; a vallás eseményeit, és amit az események megsejtetnek. Nemcsak kinyilvánítja, hanem meg is vallja hitét, tanúsító forrósággal, félreérthetetlenül a Léleknek tulajdonítva minden szentet, vonzót és szellemit. Eszközei irodalmiak: pontos szóválasztása, hasonlatai, helyenként költői lendülete. Szóhasználata az író egyetemes felelősségét jelzi: nemcsak hittestvéreihez szól, hanem mindenkihez, akit a Jézus Krisztusban fölfedezett emberi egység érdekel, az ember és a hívő sorsa, terhei és bűnei nyugtalanítanak, a szív és a szellem szeretetszomja örömre hangol.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633639131 |
|---|---|
| Kiadó: | Ecclesia Szövetkezet |
| Kiadás éve: | 1982 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Egyetemi Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 412 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Vallás / Vallási Irodalom / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről