Az ember tragédiája

Több ízben foglalkoztam az Ember tragédiájával, de sohasem telt benne annyi gyönyörűségem, mint mikor sorról-sorra néztem át és próbáltam magyarázni. Az a benyomásom támadt, hogy igazán csak most értettem meg és értethetem meg másokkal. A maradandó művek jellemző vonása, hogy mindig új szépségeket fedezünk föl bennük és életünk különböző korszakaiban más-más szemmel nézve őket, mindig újaknak és mindig becseseknek látjuk. A magyarázás munkája közben sok akadályra bukkantam. Hogy egyebet ne említsek, számos tárgyi magyarázatot tartottam szükségesnek, melyekre nézve kevés előmunkálat állott rendelkezésre, a fődolgokra nézve pedig eltérő nézetek között kellett utamat keresnem. A mű filozófiai természete is szükségessé tette, hogy a magyarázás közönséges módjától eltérjek és a következőképpen járjak el: A tárgyi magyarázatokat, amelyek a szöveg megértésére fontosak, a szöveg alá tettem; az egész szín magyarázatát a szín után vetettem; ehhez szükségesnek látszott a szín tartalmát összefoglalni, hogy a cselekvény főmozzanatai kidomborodjanak; azután a szín jelentését keresni, hogy a mű gondolatvilága bontakozhassék ki fokozatosan, végül a szín forrásait, történeti jellegét, drámai menetét föltüntetni; mind a két fajta magyarázatban iparkodtam a szükségesre szorítkozni, az olvasót a mű élvezetében nem zavarni, csak ahol a gondolkodó olvasó különben is megállana, segítségére lenni; ezen részleges magyarázatokat betetőzi a mű végén összefüggő tanulmány, mely a mű szerkezetét, értelmét, művészi formáját, történetét, írója életét és fejlődését vizsgálja. A lapok számát tekintve, talán sokat írtam; de a műnek és a mű írójának vannak rejtelmes, mélységes vonásai, melyeknek földerítéséhez beható elemzéssel akartam járulni. Az eddigi irodalmat fölhasználtam, de vitatkozásokba nem bocsátkoztam. Forrásaimat idézem.

Mutass kevesebbet