Az én Fellinim

"Federico Fellini vagyok. Olvastam a könyvét, és el vagyok tőle ragadtatva." 1967-ben megszólalt a telefon és ezzel a mondattal, tipikusan fellinis gesztussal kezdődött egy szakmai kapcsolat rendező és forgatókönyvírója között, amelynek nyitánya a Toby Dammit, csúcspontja a Satyricon, a Bohócok, a Róma, a Casanova, utolsó fejezete pedig 1980-ban A nők városa. Ennek a kapcsolatnak a legnagyobb alkotói vállalkozása a Mastorna utazása, amely soha nem készült el. Ez a telefonhívás mindenekelőtt egy barátság születését jelzi, egy folyamatos párbeszédét, egy mély kötődését, amelyet a rendező halála sem szakított meg. Bernardino Zapponi Az én Fellinim-je egy közös alkotói utazás, boldog, tartós és kölcsönös "áramkör" története. A könyv megmutatja, hogyan gazdagítja az alkotói leleményességet a véletlen, a szerencse, a kíváncsiság, kiemeli a hétköznapi együttlétek mikrotörténeteit a zsenivel, betekintést nyújt egy cinkosságon, rokonszenven, irónián alapuló barátságba, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a mestert megannyi, javarészt ismeretlen hétköznapi viselkedésformában, amelyek segítségével a legegyszerűbb módon fény derül arra, hogy milyen folyamatok és körülmények hatására fejeződött ki leginkább a kreativitása vagy került éppen alkotói válságba. Zapponi könyve egy "erős és gyenge, dühös és szelíd, öreg és infantilis" Fellinit ad vissza - sok arckifejezéssel, sok álarccal, sok érzelemmel és szeretettel - mindvégig éreztetve az olvasóval nélkülözhetetlen jelenlétét. A könyvet a JLX Kiadó Fellini halálnak 10. évfordulója alkalmából jelenteti meg.

Mutass kevesebbet