Az én Pannoniám

„Dallos Sándor apai jóbarátommá lett, amikor zöldfülű íróként, százévesre barázdált férfiként a frontról hazajöttem. A háború utáni inflációs nyáron néhány íróbarátjával családias felolvasó estéket tartottunk Tolnában: ha másutt nem volt hely, kis falusi templomokban, templomkertekben. Szekszárd volt az utolsó állomásunk. Én akkoriban itt újságíróskodtam, s még nem jutottam végleges döntésre, hogy a háború mocskából alig felocsúdva mitévő legyek. Az a szellemi égbolt, amely ortodox szigorral bontakozni kezdett, inkább sorvezetős palatáblához hasonlított és nem tiszta papírlaphoz. Az ember rákényszerül, hogy sommázva döntsön, ha vele szemben is sommázva döntenek. Ha mocskosan törpe a történelem - meg kell építenünk a magunk történelmét. Huszonévesen pedig könnyű a kalandot mitizálni, az exodust; és jogosnak gondolni azt, ami végül is igaz: az ember ügyét bárhol szolgálhatom a magam módján, ahol hagyják. A Lisztesben, egy diófás présház előtt ültünk, s lopóval hoztam fel a pincehűvös bort. Nekem ez a szertartás akkor már eldöntött búcsúzás volt. Az „irodalom" lehűtve, lelakatolva az útibugyor alján: készen a rimbaud-i szökésre - éppen csak művek nélkül. Mégis lelkesített az ismeretlen, mely nem közli előre a kiszabott sorsot, hanem hagyja, hogy játszmává legyen. Nyitottá. A völgy, ahová leláttunk, marasztalóan paradicsomi volt: a gálicos tőkesoron a nyugvó nap éppen azt az árnyalatot keverte ki, melyen már nemcsak áthallatszanak a neszek, hanem rákarcolódnak. Csak a véglegesség tud ennyire törékeny lenni. Sándor mozdulatlan gazdaként ült mellettem. Már sejtette a szavaimból, hogy milyen exodusra készülődöm; s nyilván úgy akart megzavarni, mintha másról beszélne: »Hát ezt próbáld elküldeni egy képeslapon!« mondta, s körbemutatott... - Másfajta kalandban, exodusban lett részem, mint ami felé indultam. Nem felszabadult hontalan - magyar író lettem... Azt a Dunántúlt, Pannóniát szeretném fölidézni, ahogy egy rokon és kedves arcot tapintunk végig a sötétben az ujjbegyünkkel - az eltűnt és egyre homályosuló históriai időben. Táj, lélek, gondolkozásmód, érzelemhullámzás, érzékenység és érzékeny barbárság sajátos ötvözetéről szeretne hírt adni ez a könyv, lehetőleg minden mást kiszűrve a hangulatképből, ami elkalandozik ebből a szűkebb világból." m. m.

Mutass kevesebbet