Az építész fia

Ismerjük a történelmi jelzőket: a sötét középkor, a fény százada, aztán: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség hármas jelszavát zászlójukra tűző forradalmak ideje. A XX. század vége felé már kevésbé merünk dobálózni egyetemes érvényűnek szánt minősítésekkel, legfeljebb az egzakt tudományok látványos fejlődésével, a műszaki haladással dicseksznk (hozzágondolva azonban a levegő, a vizek, a talaj szennyeződését). A sötétség és a fény - s nem a természet, hanem az ember oldaláról-, a vakság, és a látás nemegyszer meglepő váltakozásának, furcsa játékainak lehetünk tanúi e háborúkkal sértett, népirtással meg-megcsúfolt, szüntelen fenyegetettségben és megosztásban versengő ezredvégen. A nagy versenyfutásban természtesen változnak a művészetek, az irodalom szempontjai, a modernség, a korszerűség kritériumai - olykor azonba hasznos, sőt elkerülhetetlen visszatérni korszerűtlen költőkhöz és versekhez is, hiszen a negatív példa nem akármilyen tanulság forrása lehet, ám egyik-másik, a ma felé véglegesen lezártnak, megkisebbedettnek tűnt, életmű váratlan pozitív meglepetéseket is tartogathat, magához vonzva nem csupán a múlt búvárlóinak tekintetét. Vaknak tudott poéta hirtelen látónak bizonyul - és ha meggyőződünk igazáról, szükségszerűen merül fel bennünk a kérdés: hogyan, hát lehetséges kigyógyulni a vakságból?

Mutass kevesebbet