Az építészet rövid története

Az építészet tágabb értelemben bármilyen építmény célszerű létrehozása, szűkebb értelemben az építés művészete. Az építészet - az architektúra - mint célszerű tevékenység és mint művészet a társadalmi fejlődés igen korai időszakában alakult ki. Az ember azért épít, hogy a létfenntartásához szükséges és a társadalmi együttélés követelményeiből fakadó tevékenységek céljára védett helyet biztosítson. Az építmény rendeltetése tehát elsősorban az, hogy a természeti tér egy szakaszát körülhatárolva a tevékenységnek célszerűen megfelelő s védelmet nyújtó zárt építészeti tereket adjon. Ennek puszta biztosításával azonban az ember nem elégedett meg. A védelmen s a célszerűségen túl az építmény művészi alakítására is törekedett. A formálással, az anyagok és az emberhez viszonyított méretek - a lépték és az arány - megválasztásával, a díszítéssel az építményt kifejezővé változtatta. Az építészet meghatározói - az igényelt terek rendeltetése, egyszerű vagy bonyolult jellege, a térhatároló szerkezetek építésének technikája, a körülhatárolt tér külső megjelenésének, az építészeti tömegnek formai megoldása, a homlokzatok, a külső és a belső felületek tagolásának és díszítésének módja az emberiség fejlődésének minden korszakában szorosan összefüggnek az építményeket létrehozó társadalom jellegével, technikai, tudományos és művészi felkészültségével. Az osztálytársadalmak viszonyai között, különösen az ókor rabszolgatartó társadalmaiban és a feudalizmus középkori évszázadaiban, a termelőerők fejlettségének alacsony színvonalán csak a vagyon és a hatalom birtokosai engedhették meg maguknak azt, hogy szakképzett mestereket foglalkoztatva s munkások nagy tömegének erejét kihasználva időtálló anyagokkal építkezzenek. Az építészet történetének művészi értékű, jelentős alkotásai ezért általában a társadalom mindenkori uralkodó osztályának igényeit elégítették ki.

Mutass kevesebbet