
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 620 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A magyarság „Mi a magyar?" politikai kérdése mindig összefonódott a kultúrpolitikával is s ez sosem volt csupán államhatalmi probléma. Az Illyés Gyula-i „ötágú síp"-ba mindenki „beléfújhat", mindenki kísérletezhet harmónia-teremtéssel, ha nem szűk „anyaországi" nézőpontból vizsgálja népünk, nemzetünk életét. Erről a közösségi tudatról szólhat például az írói életmű, ezt éli-valósítja meg minden befogadó, ebben nyújthat segítséget az értelmező. AZ ÉPÍTŐ-TEREMTŐ EMBER című kötet írásaival Gion Nándor életművét kísérli meg értelmezni. Gion Nándor 1941. február 1-jén Szenttamáson született, majd a szabadkai Vasúti Ipariskola elvégzése után került az újvidéki egyetem frissen létrehozott magyar tanszékére. A négyéves képzés után 1963-tól rádiós újságíróként kereste kenyerét, ugyanakkor szépíróként is jelentkezett. Sikeres pályafutása során ismert és elismert alkotó lett; 1993 őszén Magyarországra költözött. Itt folytatta munkásságát 2002. augusztus 27-ig, amikor a szegedi klinikán eltávozott körünkből. A bácskai emberek életének írója volt; talán ez az érzékenysége tette lehetővé, hogy késői, budapesti történeteiben „ráérezzen" az európai uniós világra is. A tanulmánykötet a jeles szerbiai irodalomtörténész, Hózsa Éva előszavával nyit, majd hat diák pályadíjas fogalmazása következik. Közülük kettő magyarországi, négy délvidéki; kettő általános iskolás, négy középiskolás bizonyítva azt, hogy ha az irodalomtörténészi kánon még nem rögzítette is Gion helyét, az élő olvasat biztosíték arra, hogy az életmű maradandó. A további írásokban Árpás Károly értelmezi a Magyarországról is hozzáférhető műveket. Munkai mögött fölismerhető, bár eklektikusán keveredik a pozitivista, a strukturalista és a szellemtörténeti iskola hagyománya, amelyhez társul a Petőfi S. János nevéhez kapcsolható szegedi szemiotikai szövegtani műhely hatása is. A tanulmányíró középiskolai tanár először megvizsgálja az 1965-66-os korai novellákat, elbeszéléseket Petőfi S. szövegértelmezési gyakorlata alapján; kitér az első, töredékes regényre (AHASVÉRUS), illetve körbejárja az EZEN AZ OLDALON című kötet keletkezését. Kitekint a filmes Gion életművére is. Megemlítendő, hogy közli a Szegedi Akadémiai Bizottság által első díjban részesített dolgozatát, a sokat emlegetett „pesti napló"-ról szóló filológiai összegzését (szemiotikai szövegtani alapállásból is). Ezeken kívül két írására hívom föl az olvasó figyelmét. A Gion-tükörben a világ rendhagyó monográfia-alapnak tekinthető: az életrajzot a művekben ábrázolt világ történelmi idő szerint közelítve ábrázolódik. A másik A Gion-művekben szereplő személyek listája ebben a hozzáférhető szövegekből a Balzac-életműkiadás mintáját tekintve 1420 azonosítható szereplő kerül regisztrálásra. Befejezésként a Noran Kiadó életműsorozatának három kötetét ismerteti. A kötethez a szenttamásiak által gyűjtött anyagból 2007 nyarán nyílt meg a helyi Emlékház néhány fénykép is társul. A könyvet szerző- és műcímmutató, illetve névmutató zárja, valamint egy szerzői adatbázis. így lesz ez a munka addig, amíg a nagymonográfiák meg nem születnek támasz és segítség laikusoknak és profiknak egyaránt: éppen úgy használhatja tudós és értelmezésre váró olvasó. A Gion-tanulmánykötet a 2008-as Jánoshalmi Napokra jelenik meg, ezzel is erősítve a testvérvárosok határokon átnyíló kapcsolatát. Ennek szerepének és jelentőségének fölismerését bizonyítja a támogatók sora, akiknek köszönetet mondunk a könyv születéséért.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789639881013 |
|---|---|
| Kiadó: | Bába Kiadó |
| Kiadás éve: | 2008 |
| Kiadás helye: | Szeged |
| Nyomda: | Bába és Társai Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 450 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.50 cm, Magasság: 23.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről / Dedikált, Aláírt Könyvek / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről