
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 960 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Kabos Ede. Az Érdekes Ujság Dekameronja I. Száz magyar író száz legjobb novellája. Budapest. Légrády Testvérek Kiadása (Ny.) 31, [5] p. Egészvászon. / Ahol száz magyar iró (s mindegyik a maga legjobb novellájával) kér szót, ott a szerkesztő bizvást hallgathatna. Száz magyar iró eléggé beszél önmagáért s nem szorul rá, hogy a százegyedik elüljáró beszéddel ajánlja be őket. Nem is az íróknak szól ez az elüljáró irás. Csak a közönségnek, talán utánunk következő közönségeknek is, akarja röviden megmondani, hogy „Az Érdekes Újság Dekameronja" természetesen nem tartalmazhat egyértékű novellákat, amint a legszebb asszonyfejen sem egyformák a hajszálak s a földön sem egyértékűek az emberek, még az édes testvérek sem. Ezek a novellák pedig még csak nem is édes testvérek, mert hiszen száz iró rakja össze a novelláit. Mindegyiknek csak egy novellája van a gyűjteményben. Inkább versenytársak tehát, semmint testvérek. De egyben testvérek a novellák mégis: abban, hogy a száz közül mindegyik iró azt a novelláját engedte át a Dekameron számára, melyet - objektiv vagy szubjektiv okból, az már mindegy - a maga legszebb és legjobb novellájának tart.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Légrády Testvérek Kiadása |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Légrády testvérek könyvnyomdája |
| Kötés típusa: | fűzött egészvászon |
| Terjedelem: | 316 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.50 cm, Magasság: 21.50 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Antológia / Töredékkötetek, Félkötetek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.