Az erős város

Taylor Caldwell. Az erős város. (The strong city). Budapest, 1945. Athenaeum kiadása. Athenaeum nyomda. 534 p. Félvászon kiadói borítóban. // Részlet a könyvből: A szürke novemberi nap telve volt párával és szénporral. Sűrű hamufelhő lebegett a száraz, élettelen levegőben és a szinte kézzelfogható köd elhomályosította még azt a kevés világosságot is, amellyel a reggel amúgy is fukarkodott. A hamu csikorgott a lépések alatt és amennyire lehetett, még jobban bemocskolta az épületek falát, amelyre lecsapódott. Minden ablakot belepett; minden ajtón ott voltak nyomai. Most, félhatkor, amikor még alig virradt, egész kéményerdő, a kéményeknek valóságos őserdeje vulkánok módjára ontotta a sötétbarna, sötétszürke és fekete füstöt, amely belevegyült a város fölött állandóan gomolygó hamuködbe, amelyet táplált és növelt. Alig hallható földalatti morajlás remegtette meg a várost. Reggel volt. A falak ezrei mögött megmozdultak az emberek, tompán, álmosan, kinéztek a piszkos ablakokon és szívüket nyomasztó csüggedés fogta el, ahogy szembe találták magukat a hosszú, komor, fáradságos nappal. A gazdagok csak kinyitották a szemüket, megborzongtak a borús reggel láttán és megfordultak puha selyemágyaikban. Az álom menekülés volt számukra. A gondolkodók eltűnődtek azon, hogy az élet ismét igazolta azt a kínai mondást, amely szerint az emberek legtöbbje csendes kétségbeesésben éli végig életét. Azok, akik nem voltak gazdagok, csupán középosztálybeliek, elégedetlenül dörmögtek és azon töprengtek, vájjon a reggeli szalonnájukat elégetik-e ma és az agyonhajszolt mindeneslányt szidták lustasága vagy ostobasága miatt. A szegények és reménytelenek pedig, akiknek általában az a hírük, hogy nem is tudnak gondolkozni, a barmok vak, szomorú szemeivel bámultak a reggelbe és inkább érezték, mint gondolták, hogy valamilyen bizonytalan, lidérces árnyékélet szakadékában támolyognak, ahol még a fájdalom is, bármekkora legyen is az, csak olyan, mint a homályos, mindent átható köd.

Mutass kevesebbet