
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Védőborítója foltos, sérült.
33
hűségpont
Hogy működik az alku?
Részlet a könyvből: Lukács György Az esztétikum sajátossága című nagy művének rövidített kiadásához az indíték voltaképpen kívülről, hogy magának a filozófusnak Goethétől kapott kategóriáját használjam: "társadalmi megbízatásként" származott. Közelebbről a német őskiadásnak abból a tapasztalatból, hogy ilyen óriási terjedelmű és ennek megfelelően igen költséges könyvet az olvasók széles rétegéhez - elsősorban a Lukács számára legfontosabbhoz: a haladó irányban orientálódó fiatalsághoz - eljuttatni szinte lehetetlen. Magyarországon a szocialista kultúrforradalom eredményeképpen persze lényegesen eltérő a helyzet. Hogy ez a kijelentés nem frázis, azt éppen Az esztétikum sajátosságá-nak körülbelül kétezres teljes kiadása bizonyította, amely viszonylag gyorsan és ma már nyomtalanul elfogyott. Azonban a példányszámot, a vásárlási lehetőséget, sőt, az olvasási kedvet illetően nálunk is fennáll - bár enyhébb formában - az előbb említett akadály. A rövidített kiadás - most már szerzőjének benső indítékaként - tehát arra hivatott, hogy ezt az akadályt leküzdje. Ha valaki ebben a gesztusban a közönségigénynek tett rossz engedményt látna, úgy hadd emlékeztessünk a filozófiatörténet két közismert tényére. Mind Kant, mind Hegel - az intellektuális restséget és az üres sikert egyaránt megvető és elutasító gondolkodók - nem tartották szellemi rangjukon alulinak, hogy eszméik egy igen döntő és összefüggő részét tömör összefoglalásban maguk bocsássák olvasóik rendelkezésére: Kant a Prolegomená-ban, Hegel az Enciklopédia logikai részében. A jelenlegi vállalkozás legmélyebb céljait tekintve hasonlít a nagy példákhoz, de persze csupán hasonlít. A különbség kézenfekvő. Noha a rövidítés Lukács György személyes és igen gondos ellenőrzése alatt történt, és így a szöveg teljes mértékben autorizált, ő maga a munkát nem végezhette el (legkevésbé egy külön összefoglalás formájában) kora és korát meghazudtolóan intenzív munkássága következtében. Így ez a kényes és sok szempontból fájdalmas munka tanítványai egyikére várt.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Elvek és utak |
|---|---|
| Kiadó: | Magvető |
| Kiadás éve: | 1969 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 4900 |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 779 oldal |
| Fordítók: | Eörsi István |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Filozófia / Filozófia / Esztétika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről