Az évszázadnál hosszabb ez a nap

A végtelen kazah sztyeppét kettészelő vasútvonal egyik isten háta mögötti kitérőállomásán élő Förgeteges Edigej idős barátja, Kazangap haláláról értesül. S a halott akaratához híven, hogy népének hagyományai szerint temessék el, úgy dönt, a távoli Ana-Bejitben, a najmánok ősi temetőjében fogják elhantolni Kazangap földi maradványait. Mert az emberek, mondja Edigej, isten tudja, miért, mégsem kaparják el a szeretteiket akárhol. Egy kis csapat élén s tevéje, a gyönyörű, fekete szőrű Karanar hátán elindul hát a temető felé, s közben fölidézi emlékeit: egy hosszú élet küszködéseit és örömeit. Egyszer csak útjukat a rakétakilövő-állomást övező drótkerítés keresztezi, s hiába könyörögnek az őröknek, Edigej az ősi temető helyett a kerítés tövében kénytelen eltemetni barátját. S közben a drótkerítés mögött szigorúan titkos művelet folyik: támadó fegyverekkel felszerelt objektumokat lőnek fel a világűrbe, hogy elszigeteljék a Földet attól az idegen civilizációtól, mellyel a közös szovjet amerikai űrállomás legénysége korábban fölvette a kapcsolatot. A földinél összehasonlíthatatlanul s így érthetetlenül fejlettebb ez a civilizáció: lakói szabályozni tudják az éghajlatot, s nem ismerik az államot, a fegyvereket és a háborút. Ám a nagyhatalmak úgy döntöttek: mindenképpen meg kell akadályozni a földi űrhajósok visszatérését s egyúttal a távoli bolygó lakóinak közeledését is. Az 1981-ben megjelent regény a nemrégiben elhunyt Csingiz Ajtmatov életművének kiemelkedő alkotása s a XX. század világirodalmának egyik legismertebb könyve: mintegy százötven nyelvre fordították le, s az ember közös szókincsének részévé vált központi metaforája: az emlékezetétől megfosztott rab, a mankurt.

Mutass kevesebbet