Az Ezüst Macska

„Régen ​örültem már úgy elbeszélésnek, (ahogy Szentkuthy Miklós mondta mindig: novelletnek), mint amikor Száraz Miklós György átadott nekem egy írást, még az Új Írásnál, kérve: olvassam el. Remek írás volt, közöltük is a folyóiratban! Mert a fiatal író valami újat csinált, már akkor is szokatlant, tobzódót, torlódó bolond szép embersors-mesét. Bő, burjánzó életszeretet, sőt élet-áhitat hömpölygő, csavaros, örvényes, irónikus habzása volt ez az írás, legyőzve az egyre szikkadtabb elmélet-szigort, széttörve annak befelé-szűkítő rácsrendszerét. És ki mindenki jutott akkor eszembe, s azóta, hogy ez az elbeszélés regénnyé nőtt, mint egy egészséges fiatal tölgyfa. Rabelais titáni szuszogása, de Coster Ulenspiegeljének vándorló és csavargó gyötrelme, szabad és szenvedő pokoljárása, Krúdy Gyula éjszakai égbolt sűrű csipkés ragyogása, Mikszáth Kálmán kövér mosolya a boszorkányos múltatvisszaépítő anakronisztikus, selymes káprázatokban. Tudom, veszélyes, mert kockázatos fiatal író első könyve (kimutatkozása) kapcsán ilyen neveket (működés-erjedést) említeni, dehát e névsorérintéssel Száraz Miklós György indulatának, ingerének és ihletének, íróik akaratának természetét (legalábbis eddig lombosodó természetét) kívántam zártan jellemezni. Ennek a mese-gomolygás könyvnek, amely minden kavargásával és lángoló dühével boldog élet-szeretet. Élet-himnusz.”

Mutass kevesebbet