Az ibolyakék mennykő

A ​magyar olvasóközönség még a közelmúltban „egykönyves” írónak tartotta Jaroslav Hasekot. Az író neve egybeforrott a Svejk fogalmával, ezzel a mímelten ostoba, s ugyanakkor végtelenül ravasz népi figurával, aki éppen jámbor ostobaságában mezteleníti le az olvasó előtt a fekete-sárga Habsburg-paradicsom minden rondaságát és korlátoltságát. A Svejk első magyar fordítása a húszas években jelent meg Párizsban, Karikás Frigyes fordította magyarra ezt a remekművet, s fordítása kifejező és hű volt annak ellenére, hogy munkájánál a könyv német fordítására támaszkodott. A Svejk – akárcsak más népeknél – a magyar irodalmi köztudatban is helyet kapott, de rajta kívül Hasek életművéből semmi más. Lehet, hogy véletlenül és elszórtan itt-ott megjelent magyar lapokban néhány humoreszk, de ezek nem oszlathatták el a Hasek egykönyvességéről táplált téves nézetet. Pedig Hasek életművében a rövidebb műfajok, humoros és szatirikus elbeszélések, karcolatok és tárcák – jelentőségükben legalább annyi, s terjedelmükben hasonlíthatatlanul nagyobb helyet foglalnak el, mint Svejk, a derék katona. A legsajátabb műfaja volt Haseknak a karcolat, a humoros-szatirikus elbeszélés. Tulajdonképpen a Svejk is ilyen kisebb írások mozaikszerűen egységbe összeálló gyűjteménye. Persze, sokkal több annál, mégis a könyv legnagyobb ereje éppen ezekben a mesterien megformált epizódokban, jelenetekben van. Gyakori írói és irodalmi paradoxon, hogy az ember akkor ír rövid elbeszélést ha sok az ideje, vagy nagy a tehetsége. Hasek esetében az utóbbi helytálló: kis történetei egy-egy kerek remekmű, mesteri írói ökonómiával használja ki a műfaj adta lehetőségeket, rajzol találó és élethű jellemképeket.alakjairól, ábrázolja az ellesett, meglátott, és minden következményében átgondolt helyzeteket.

Mutass kevesebbet