Az Ige hatalma

A ​költők sajátos hatalmát, akárcsak Krisztus királyságát, ritkán ismeri el a társadalom, ugyanakkor még a legjátékosabb, legironikusabb alanyi költőben is inkább látunk tekintélyes prófétát, semmint cirkuszi mutatványost. Northrop Frye (1912-1991) utolsó nagy művében e hatalom mibenlétét vizsgálva veti fel újra a Biblia és az irodalom kapcsolatának kérdését, melyről magyarul is nagy sikert arató művében, a Kettős tükör-ben más szempontból értekezett. Ez a tekintély a kanadai irodalomtudós szerint végső soron abból fakad, hogy a költők folyvást a társadalom alapvető ismereteit összefoglaló mitológiát, de nem az ideológiát alkotják újra. E kettő ugyanis nem azonos, mivel az utóbbi a szónoklat közvetlenül megszólító nyelvén a fennállókat igazolja, az előbbi pedig csak fontos történeteket mond el. Ráadásul a költő nem szólítja meg közönségét, elrejtőzik művében, a mítoszok metaforikus nyelvében. Mitológiánk alapvető foglalata, a Biblia is alapjában véve a mítosz metaforikus nyelvén íródott, így a Szentírás és az irodalom osztozik a világot teremtő szón, a (keresztény) Biblia főhősében, Jézus Krisztusban testet öltött Igén.Az Ige hatalma önmagában is olvasható mű, noha abban az értelemben folytatja a Kettős tükör-t, hogy e korábbi munka a Biblia irodalmi elemeit mutatta be, a mostani pedig mindezek irodalmi átvételét követi nyomon."Frye legfőképpen arra törekszik – írja Julia Kristeva –, hogy felmutassa a Nyugat gazdag, változatos irodalmában az eleven bibliai üzenetet és a görög-római hagyományt. Értékeitől megfosztott világunkban az emlékezés eme felértékelése tűnik nekem a kritika őseredeti feladatának." Ebben a tekintetben Frye-t „egyikőnk sem múlja felül.”

Mutass kevesebbet