Az író magántörténelme

„Hetvenötödik születésnapján Isten éltesse, pohár bort az egészségére!” – köszöntötte Illés Lajost Tarján Tamás az Íróhistóriák megjelenésekor. Már ennek is tíz éve! Illés Lajos 2008 májusában elmúlt
nyolcvanöt éves. Születésnapja és kitűnő könyve, Az író magántörténelme (méltatlanul körülményes) megjelenésének alkalmából biztassuk őt mi is: haza kellene látogatnia Sárvárra, a pápai öregdiáknak, a csupaszív szerkesztőnek… Haza, olvasói szívébe. Hiszen aki a magyar irodalomért, a jó könyvekért, végeredményben a az Olvasóért annyi nagyság közelében tette és teszi a dolgát egész életében, annak éreznie kell: nemcsak azok a jeles íróink és kiváló színészeink szeretik őt, akikről ír, akikre e kötetében emlékezik, hanem sok-sok olvasó is. Valóban reméljük, hogy „Kassák, Tersánszky, Lengyel, Veres, Németh László, Illyés Gyula, Illés Endre, Kolozsvári Grandpierre, Nemes Nagy Ágnes, Rónay György, Örkény és a többi eltávozott is kap egy-egy példányt az örök vadászmezőkön” az írónak ebből a kötetéből is. Ugyanígy kortárs íróink és kiváló színészeink, akiknek mindenük az olvasás. „– Rajongok értük.
Szerelmeim! Vágyakozva olvasom őket. A könyv életem fontos része!” De annál szebbet, jobbat, ideillőbbet aligha súghatnánk az Olvasónak – biztatván Illés Lajos könyvének megszeretésére –, mint amit Márai Sándor írt az olvasásról:
„Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, amelyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert az a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

Mutass kevesebbet