Az irodalom ellenjegyzései

A kötetben található írások az ezredforduló óta eltelt bő évtized alatt keletkeztek, és szinte valamennyit alkalom szülte, ha többször szét is feszítették ennek kereteit, amit a megértésnek az a kényszere magyarázhat, amely, ha valamely külső tényező (kutatási projekt kínáltafeladat, folyóirat felkérése, doktori védés, könyvbemutató stb.) egyszer előhívta, immár nem annyira az intézményes formák, inkább saját diszkurzív törvényei szerint alakította az olvasást. Azt, amit egymástól elválaszthatatlanul vezetett a szóban forgó irodalmár értésmódjára, diskurzusának összetéveszthetetlen egyediségére, az irodalom mibenlétére, valamint a szöveg(ek)ben értelmezett irodalmi és irodalomelméleti korpuszrairányuló érdeklődés. Az egyes olvasásmódokra mindig az adott olvasatok lehető legszorosabb olvasása próbál itt kérdezni, vagyis szövegek, művek, életművek értelmezésének mint ellenjegyzésüknek az ellenjegyzése, hiszen így, ennek eseményében nyilvánulhat meg az, ami a kötetcímében is áll − az irodalom ellenjegyzései. Az irodalom nyilvánvalóan nem létezik önmagában, így bajosan is lehetne azt közvetlenül ellenjegyezni, csak konkrét, aláírt szövegekkel, illetve szövegekkel mint aláírásokkal (és ellenjegyzésekkel) lehetséges ez, mivel azonban azaláírások és ellenjegyzések egyedisége rendre az irodalomra, az irodalmiságra irányuló kérdezésként, egy irodalomszemlélet mintázataként rajzolódik elő, talán nem jelentés nélküli általános és egyedi elkerülhetetlenül szinguláris kapcsát e különös összetétellel nyomatékosítani. Bónus Tibor 1972-ben született Szentesen. Az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudomány Tanszékén tanít, fő kutatási területe a 20. századi magyar és francia irodalom, az irodalomelmélet, továbbá 17. századi francia irodalommal is foglalkozik. Korábbi könyvei: Diskurzusokösszjátéka, Balassi, 2001; Garaczi László, Kalligram, 2002; A csúf másik. A saját idegenségének irodalmi antropológiájáról, Ráció, 2006.

Mutass kevesebbet