Az irodalom útján

Kovács László. Az irodalom útján. Budapest, [1941]. Révai (Ny.). 179 p. Félvászon, kiadói papírborítóban. / E KÖNYVBE két évtized alatt megjelent pár száz írásom közül azokból válogattam, amelyek magyar irodalmi kérdésekről, magyar könyvekről és magyar írókról szólnak. Természetes, hogy közöttük sok az erdélyi irodalmi téma; s azokat is, amelyek nem erdélyiek, erdélyi író írta erdélyi magyar folyóiratok számára. Nem magyar íróról szóló írás a kötetbe csak egy került, amelynek valójában csak a címe utal idegen íróra, egyébként egy akkor sokat vitatott, s az erdélyi irodalmat indulásakor felzavaró kérdés vetette fel. Kimaradnak a kötetből azok az írások is, amelyek az erdélyi színházról és általában az irodalom és színjátszás kérdéseiről szólnak, s önmagukban egy kötet anyagát tennék ki. Ki kellett hagynom e könyvből egyéb művészetre vonatkozó írásaimat is. Továbbá sok régiekről szóló alkalmi megemlékezést, bár egy-egy vonatkozásukban mai szempontokat érintenek. E régiekkel együtt nem kaptak helyet a kötetben azok a kisebb terjedelmű írói arcképek sem, amelyek pár jellemző vonással vagy éppen napjaink felé forduló érdekkel hívják föl a figyelmet a mult és jelen irodalmának kiemelkedő alakjaira. Ezeket is külön kötet emelhetné ki a régi lapok közül s egyúttal a feledékenységből is. Mind e sokféle írásokból, s természetesen elsősorban is azokból, amelyek most e könyvben összegyűjtve megjelennek, olyan ember szól, akinek élete az irodalom világában telt el, s akinek ez a világ adott, s ad ma is minden igazi örömet. Ez a világ öltözteti föl és kíséri dallamaival mindazt, ami az emberekben közös s minden élet számára változatlan, ősi ajándék. Az a munkahely, amelyet az erdélyi magyar irodalmi életben a sors rendelése folytán betöltöttem, s az a műfaj is, amelyre ebben az irodalmi életben megtett utam kényszerített, gyakran hozta magával azt, hogy nem mindíg magam választottam a témát, amelyről írnom kellett. De a szellem becsületére és tisztaságára mindíg vigyáztam. Tiszteltem a szót, az irodalomban megvalósuló szellemet, s az alkotó emberi lelket. Szerettem a művészt és a költőt, akiről tudom, hogy az ember és a nemzet életében sokkal több, mint csupán a szokott polgári életből félrevonuló nagy játékos. Erdélyben épltem az elmult évtizedek alatt, s gyakran láttam, hogy a költő szava néha úgy fénylett, mint a kard. S gyakran éreztem megfordítva a régi tétlt: az ép lélek teremti az ép testet. E kötet írásai talán semmi mást nem akarnak, mint az olvasóhoz közvetíteni vagy elmélyíteni benne azt a szeretetet, amely bennem az irodalom és a költő iránt él.

Mutass kevesebbet