Az ismeretlen Ady

Ady Lajosné. Az ismeretlen Ady. Akiről az érmindszenti levelesláda beszél. [Budapest], [1942]. Béta Irodalmi Rt. kiadás. 412 p., 9 t. (fekete-fehér képek). Egészvászon. / Részlet a könyvből: Már kislány koromban hallottam az Ady-fiúkról, Endréről és Lajosról. Ők Érmindszenten laktak, mi tőlük négy kilométernyire, Érszentkirályon. Az ő apjuk is gazdálkodott, az enyém is. Apámat Kaizler Lászlónak hívták, s ez ugyan - hangzásra - német név. De apám ősei már a XVI. században telepedtek le Magyarországon s a magyar földdel való viaskodás, a magyar bor, búza ereje, maga az élet itt az Érmelléken régesrégen ízig-vérig szilágyságiakká, idegyökerezett birtokos-nemesekké gyúrta a Kaizlereket. Anyám, Jakó Ilona, pedig éppenséggel ősi magyar család leszármazottja, amit hármas előneve is bizonyít: szalárdi, félegyházi és farnazsi Jakó-lány volt, ki a szomszédos Szatmárból - ő is birtokról, gazdálkodásból - került apámhoz Szentkirályra. Ezt azért mondtam el, értessem: a mi portánkon ugyanazon a magvas tisztaságú szilágysági nyelven beszélnek s ami a mi vidékünkön ezzel együtt jár, ugyanazt a károligáspáros Kálvin-hitet vallják, mint valamikor az Adyékén. Ez pedig azt is jelenti, hogy életfelfogásban, gondolkodásban, régi eszményekhez való ragaszkodásban - nagyjából - az ő portájuk, s a mienk igen kevéssé különbözött. Csak éppen múlt tekintetében tettek túl rajtunk, hiszen tudott dolog, hogy ők a XIII. századig vezették vissza családfájukat. Sőt lelkes, ifjú Ady-sarjak valamikor, túlzó romantikával, egyenesen Ond vezértől próbálták származtatni magukat... (Udvaros - feketeszemű diákok voltak ezek az ábrándosak, kik csodálatosan, mind Endre fajtájára ütöttek s akik Barla diákot is, a szívesen vállalt őst, kezére játszották Adynak.)

Mutass kevesebbet